“Itt van az ősz, itt van ujra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.”
Petőfi híres verse csodásan cseng, de sokszor mi magunk nem így vagyunk az ősszel. Persze sokan kedvelik is ezt az évszakot, hisz valljuk be, sok szépséget is rejt magában ám rövidülnek a napsütéses órák, borongósra vált az idő és ez minduntalan hatással van a lelki világunkra. Mivel jómagam is évekig küzdöttem az őszi depresszióval, át tudom érezni mások időszakos lehangoltságát. Az életemben addig tartott az átmeneti hangulatváltozás, míg el nem kezdtem használni a 21.-es Vadrepce eszenciát.
Életem felnőtt éveiben, 22 éves korom után már hatással volt rám az ősz és nyomasztónak hatott, s ahogy az évek egyre teltek, csak rosszabb lett. Már egyfajta frusztráció is csatlakozott nyár végefelé közeledvén, tudva, hogy ismét jön a lelki ború..
Egyik ilyen ősszel 2017-ben éppen azon törtem a fejem, hogy mit is kéne felírassak, hogy ne éljem meg ennyire rosszul ezt az évszakot, mikoris eszembe jutott, hogy már mint gyakorló Bach-virág konzulens tudok segíteni magamon. Elő is vettem az eszenciákat és sokat nem kellett gondolkodjam, hogy nekem a Vadrepce eszencia lesz a megfelelő. Semmi mással nem keverve, elkezdtem használni az anyaeszenciát és olyan eredményt kaptam, ami minden várakozásom felül múlta. 2 héten készül álmodtam egyfolytában, de 8-10 álmom is volt egy este alatt és mindenre tökéletesen emlékeztem! 2 hét letelte után, a depresszió amit addig mindig éreztem, megsemmisült és azóta sincs se híre, se hamva. Az évekig tartó szomorúságnak lőttek! Az álmokról kell megjegyezzem, hogy nagyon sokszor ilyen álmokat tapasztal az ember, ha egy megfelelően kiválasztott eszencia elkezdi kifejteni a hatását.

21. Vadrepce – Mustard – “A fény virága”
A Vadrepce depresszió, búskomorság, ok nélküli szomorúság, melankólia esetén lesz hasznunkra.
Ám nem csak a Vadrepce lehet segítségünkre az őszi időszakban, hanem más virágeszenciák is, ezekből mutatok most Nektek párat:

37. Vadrózsa – Wild Rose
A Vadrózsát az “Életkedv virágának” nevezik, ezzel már sokat el is mondtam, azt hiszem. Rezignáció, búskomorság jellemzi akárcsak a Vadrepcét, de itt az a különbség, hogy a Vadrózsa típus beletörödött sorsába és belsőleg lemondóvá vált. Apátia jellemzi.

28. Szikárka- Scleranthus
A Szikárkát az egyensúly virágának is becézik, sokan viszont nem tudják, hogy nem csak akkor segíthet, ha valaki bizonytalan és képtelen határozott döntéseket hozni, hanem akkor is segítségül hívhatjuk, ha mi magunk nem vagyunk egyensúlyban és ingadozó a hangulatunk.

30. Szelídgesztenye – Sweet Chestnut
A Szelídgesztenye beszédesen “A Megváltás Bach-virága” . Segítségünkre lehet életünk nehéz időszakaiban, mélypontjaiban, amikor nem látjuk a fényt az alagút végén. Mély depresszió, reménytelenség esetén is tudjuk alkalmazni, olyan helyzetekben, mikor úgy érezzük nincs tovább, erőnk végére értünk.

34. Békaliliom – Water Violet
A Békaliliom akkor nyújt segítséget, ha visszahúzodunk, túlzottan befelé fordulunk és elzárkózunk a környezetünktől. Beszédesen nevezzük még “A Kommunikáció virágának” is.

13. Sülzanót – Gorse
A Sülzanótot is illik megemlíteni, ugyanis sokszor érezzük, mikor magunk alatt vagyunk, hogy nincs remény. Kész vége, elfogyott a hitünk, hogy lesz ez jobb is. Már nem hisszük el, hogy egyszer véget ér a sötét és előbújik a nap. Ekkor tudjuk elővenni és alkalmazni ezt a virágot.
És mit tegyünk akkor ha ősszel a napfény hiánya, esetleg a ránk törő negatív hangulat miatt enerváltabbak, fáradékonyabbak vagyunk?
Mutatok erre is 2 virágeszenciát lehetőségként:

17. Gyertyán – Hornbeam
A Gyertyán megfelelő segítség lehet, ha úgy érzed nincs erőd a feladataidhoz, már a nap kezdetén előre elrettentenek a napi teendők. Sokszor, ahogy eltűnik a napfény, szükségünk van egy kis extra lendületre, ilyenkor tudjuk a Gyertyánt alkalmazni.

23. Olajfa – Olive
Az Olajfa eszencia akkor lesz társad, ha testileg és lelkileg is kimerült vagy. Leginkább a kifacsart citrom érzéshez tudnám ezt az állapotot hasonlítani. Valljuk be, aki depressziós vagy nyomott, sokszor érezheti így magát.
A 38 virágeszenciából érzelmi állapotunktól függően nagyon sok eszenciát lehetne még említeni, a fenti leírások ízelítőként kerültek bemutatásra.
Használd az oldalon található tesztünket, amennyiben szeretnél egy kis segítséget a virágokhoz, ám amennyiben úgy érzed, segítségre van szükséged a választáshoz, jelentkezz be hozzánk tanácsadásra és egy órás konzultáció keretében feltérképezzük problémádat valamint segítünk a megfelelő eszenciák megtalálásában.