Barion Pixel

Fiókom

Bejelentkezés / Regisztráció

Dr. Edward Bach- Bach virágterápia – Válogatott tanulmányok

9.35

Gyógyforrás könyvkiadó, 2011

206 oldal・puhatáblás, ragasztókötött・új, 3.kiadás
ISBN: 9789630809092
Csak magyar nyelven elérhető!
Cikkszám: bach-50 Kategória: Címkék: ,

Dr. Edward Bach -Bach virágterápia – Válogatott tanulmányok

Összefoglaló

Dr. Edward Bach élete utolsó hónapjában – amikor már tudta, hogy meg fog halni – arra kérte barátait, hogy folytassák munkáját. Kifejezte meggyőződését, hogy “műve megtöri a betegség erejét, és szabaddá teszi az emberiséget”. Ma már talán Magyarországon sem elsősorban arra kell törekedni, hogy Dr. Bach módszerét megismertessük az emberekkel, hiszen egyre többen fedezik fel e csodálatos gyógyítási rendszert.

Az igazi hiányosságot e téma első kézből való megismerésének szűkös lehetőségei jelentik. Ezen a helyzeten kívánunk változtatni e kis kötet második, jelentősen kibővített kiadásával, amelyben összegyűjtöttük Dr. Bach 1930 és 1936 között született összes tanulmányát és előadását, amelyekben részletesen taglalta gyógyítási elméletének egyre tökéletesedő rendszerét és eszközeit, a virágeszenciákat.

A Bach-virágterápia hamar elterjedt az egész világon, azóta több helyütt (Ausztráliában, Alaszkában, Kaliforniában) “testre szabott” eszencia-sorozatokat is készítettek az adott vidék jellemző növényeiből. Ma már számos adat áll rendelkezésünkre, amelyek alapján megállapíthatjuk: e virágeszenciák számtalan embert szabadítottak meg betegségétől, és még többet érzelmi problémáitól.

Talán az utóbbi fontosabb is, hiszen e gyógyírek elsősorban az egészséges érzelmi állapot helyreállítását segítik elő, és a betegséget mint a lelki egyensúly felborulásának következményét gyógyítják.

Dr. Edward Bach – Bach virágterápia – Válogatott tanulmányok című könyv termékünk leírása után megismerkedhetsz bővebben a Bach-virágterápiával az alábbi ismertetőnkben.

Részletesebben a Bach-virágterápiáról:

 

A Bach-virágterápia egy lélekre ható gyógymód, melyben 38 virágeszenciát különböztetünk meg, ezen mindegyike más-más negatív lelkiállapotot old. A Bach-virágeszenciák nem a tüneteket kezelik, mint a hagyományos gyógyszerek hanem magát a kiváltó okot oldják.

A Bach-virágterápia Dr. Edward Bach angol orvos nevéhez fűződik. A doktor felfedezte, hogy nem csak a betegségeket kell kezelni, hanem meg kell találni a negatív hangulatok és érzelmek kezelési módját, hiszen elsődlegesen ezek felelősek az egészségi állapot megromlásáért. Részletes leírást a virágeszenciákról itt találsz: https://bachviragshop.hu/bach-viragok/

 

Virágeszenciák rendszerezése:

Dr. Bach 7 csoportra osztotta a virágeszenciákat:

  1. Félelemre: Bohócvirág, Napvirág, Rezgőnyár, Vörös vadgesztenye, Cseresznyeszilva
  2. Bizonytalanságra: Szikárka, Rozsnok, Kékgyökér, Gyertyán, Tárnics, Sülzanót
  3. A jelen történései iránti érdektelenségre: Iszalag, Jerikói lonc, Fehérvirágú vadgesztenye, Vadgesztenyerügy, Olajfa, Vadrepce, Vadrózsa
  4. Magányosságra: Nebáncsvirág, Békaliliom, Hangafű
  5. Más emberek elképzeléseivel és külső hatásokkal szembeni túlérzékenységre: Apróbojtorján, Kisezerjófű, Diófa, Magyal
  6. Kétségbeesésre: Vörösfenyő, Erdeifenyő, Szilfa, Szelídgesztenye, Ernyős madártej, Fűzfa, Tölgyfa, Vadalma
  7. Mások boldogulása miatti túlzott aggódásra: Kátángkoró, Vasfű, Szőlő, Bükkfa, Forrásvíz

 

A Bach-virágterápiában létezik egy előre összeállított keverék is, ez pedig az Elsősegély-csepp vagy más néven RESCUE Remedy.

A keverék segít megőrizni a lelki egyensúlyt, valamint egy nehéz helyzet, vita után segít megnyugodni.

A cseppet sokféleképpen használhatjuk, csinálhatunk belőle borogatást, cseppenthetjük fürdővízbe vagy akár levegőbe is permetezhetjük a hagyományos szedés mellett.

Ajánlott mindig magunknál tartani belőle hiszen sosem tudhatjuk mikor ér minket olyan váratlan helyzet melyben szükségünk lehet rá.

A webshopban sokféle Elsősegély-cseppet ill. készítményt találsz, a hagyományos csepp kiszerelés mellett már spray, gyöngy, pasztilla de akár cukor formában is.

Az eredeti angol termékeket RESCUE néven keresd, elalvás megkönnyítésére pedig a RESCUE Night-ot, mely a már megszokott virágokon túl, White Chestnut eszenciát tartalmaz.

Többféle gyártó készítményeit is megtalálod nálunk, többféle kiszerelésben, hogy a számodra legideálisabb terméket választhasd! A gazdaságos kiszerelésű termékeinket “gazdaságos” címkével láttuk el a shopban, hogy még könnyebben meg lehessen találni.

A webshopban többféle Originál RESCUE és RESCUE Night termékünket megtalálod, az Ulmus Kft. Elsősegély-cseppjét pedig itt:

https://bachviragshop.hu/termek/39-elsosegely-csepp/

A webshopban a szűrők segítségével könnyedén kereshetsz kategóriák szerint, vagy akár a termék nevét beírva azonnal megtalálhatod azt, amire szükséged van.

Ha úgy érzed segítségre van szükséged az ideális termék kiválasztásához, akkor keresd fel a Tanácsadás menüpontot és foglalj időpontot egy 60 perces konzultációra, vagy ismerkedj meg a Bach-virágok világával a Bach-virág tanfolyam segítségével.

Bach-virág Facebook oldal

Ne felejtsd el megnézni a legújabb cikkeket a blog oldalon. Itt mindig megtalálod a legújabb akcióinkat és a termékekkel kapcsolatos legfontosabb infókat.

Iratkozz fel hírlevelünkre és azonnal értesülhetsz kedvezményeinkről, új termékeinkről és szolgáltatásainkról.

 

Tömeg 500 kg

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Dr. Edward Bach- Bach virágterápia – Válogatott tanulmányok” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Shopping Cart
hu_HU
Scroll to Top
Scroll to Top